|
|
|
2008-02-22 20:16:21, péntek
|
| |
| |
Czakó Gábor: Az elit és a gondolatrendőrség
2008.02.22.
Alig akad igényes ember Magyarországon, aki ne bírálná a rendszerváltás módját, hatékonyságát, sőt, némelyek még a tényét is kétségbe vonják. Keserűen emlegetik, hogy minden átalakult azért, hogy ami lényeges, az maradjon a régiben.
Három kérdést ajánlok figyelmükbe: lehetséges-e rendszerváltás elitváltás nélkül? lehetséges-e elitváltás a nép nélkül? fönnmaradhat-e a nép elit nélkül?
*
Ha a nép nem csőcselék, akkor nem zúzalék, hanem szervezet, különféle rendű-rangú emberek együttműködése. Az egyik ebben bővelkedik, a másik abban gazdag, s látja el a többit. A csőcselék a hasonszőrűeket állítja előre, ellenben a nép bölcsessége abban áll, hogy a kiválókat állítja élre. Azért, hogy ők szabják meg a közös élet stratégiáját, rendelkezzenek az erőforrásokkal, mivelhogy képesek őrizni a hagyományt és megalkotni az újat. Az élet minősége sokban függ attól, hogy ők milyenek: semmirekellők, önzők, közömbösek, zsenik, hősök, szentek. Elit akkor is van, ha látszólag nincsen, ha tagadják a létét, sőt olyankor működik legerőteljesebben. Az antielitisták valójában a tehetségtelenek szálláscsinálói. Azok pedig a csúcsra jutva diktatúrára kényszerülnek, mert helyzetük - mindenki látja - jogtalan.
Az elit működésének lényege egyetlen szóval: példa. A csúcson állók messzire látszanak. Akarva-akaratlan mutatják a többieknek, miként gondolkodnak ők, hogyan élnek. A legrégibb szakrális társadalmak igazi mértékadói - a kínai császár vagy a magyar kündü - ennek okáért sosem kormányoztak, csak éltek, mégpedig úgy, ahogy az istenség tenné a földön jártában. A későbbi idők elöljárói már markolták a kormányrudat, személyesen ítélkeztek, a csatasor élén harcoltak. Ha nem is az ég rendjét, de azt az ideát igyekeztek megtestesíteni, amit szerintük népüknek követnie kell, ha nem kíván tökéletlen és silány lenni.
A középkori világi elit, a lovagok és királyuk ideálja a hős volt: föntről nézve a vitéz, lentről a halott, aki életét áldozta. A magyar nemesség minden romlottsága ellenére, vagy még azzal együtt is, példásan meghalt a mohácsi csatatéren a hazáért 1526-ban. Vele a főpapok színe-java. Fontos megemlíteni, hogy az ő ideáljuk és idolumuk, a szent, ikertestvére a hősnek: ő is szellemi célért adja életét. A mártír egyszerre, a többi szent apránként.
Vagyis a kiválók csoportját a vallási társadalomban elég pontosan meghatározható eszme, szellemi tényező vezette, és egyúttal szelektálta is. A hősök és a szentek közé Kinizsi Pál vagy Jeanne D'Arc módjára úgyszólván bárki fölemelkedhetett, s közülük a méltatlanok kihullottak, mint Orseolo Péter vagy XXII. János pápa.
Elfogadhatjuk Bibó István véleményét, aki szerint a magyar nemesség gazdasági és politikai súlya Mohács után megmaradt, de erkölcsi példát egyre kevésbé tudott mutatni. Vitatkozhatnánk azon, hogy miként volt ez a reformkorban és '48-ban, de nem tesszük. Féja Géza egy megfigyelése azonban idekívánkozik: Mohács után a magyarság állandó elitvesztésbe került. A nemzet eleje mindegyre forgácsolódott a három részre szakadt ország viszontagságai között. A reformációban és ellenreformációban, a hadjáratokban. A bukott szabadságharcok után rendszerint a legjava kényszerült emigrációba a kuruc mozgalmaktól '48-on és a két világháborún át '56-ig.
Nyilvánvalóan a rendkívül viharos történelem is oka annak, hogy a második világháború végéig a magyar elit értékrendje zömmel konzervatívnak mondható. A nemesség honvédő hagyományideálja élénk maradt, noha egyre több polgári származású ember került a legmagasabb rendű példaképek közé. Elég talán a 19. század két ikercsillagát, Petőfit és Aranyt említeni.
A nevelésben a hős és a szent kultuszának emlékeként középpontban állt a hazafiság és a kereszténység. Démokritosz gondolatát idézve: ha a jót nem tudod tenni, legalább utánozd. A polgárság hozománya volt talán a műveltség eszménye, az arányok eszménye, valamint a művészet tisztelete, ami bizonyára egészséges sznobizmusból is táplálkozott. A szépség iránti vonzalomról bárki meggyőződhet, ha tanulmányozza a 19-20. század fordulóján épült villákat, síremlékeket vagy akár bérházakat. Rögtön kínálkozik a mai gazdagok szépészeti lenyomatának összevetése a száz év előtti osztályos társakéval - de ne szaladjunk előre. Ékesen szól a tényleges kiválóság megbecsüléséről az a múlt század húszas éveiből való történet, miszerint gróf Klebelsberg Kuno kultuszminisztert Szegeden, a kávéházban fölkereste valaki Juhász Gyula érdekében. Ugyanis a költőtől megvonták a nyugdíját a kommün alatt viselt dolgai miatt. A miniszter azt válaszolta: hogyne, természetesen, bármikor, akár most, helyben is fogadja Juhászt. A közbenjáró elsietett a kávéház másik termébe, ahonnan azzal tért vissza, hogy pártfogoltja nem hajlandó a miniszter elé járulni. Klebelsberg elgondolkodott, majd így válaszolt: "Helyes, valóban úgy illő, hogy én menjek őhozzá." S ment.
*
Az 1945 utáni években zajlott le a magyar - s tegyük hozzá: a kelet-közép-európai - történelem legradikálisabb elitváltása. Az első évek demokratikus földindulását megtöbbszöröző és megfordító következményekkel. S nem csupán "fönt", hanem a vidéken, a legkisebb falvakban is. A "verd el a pásztort, szétzüllik a nyáj" elv könyörtelen alkalmazásával megsemmisítették a települések és egyéb közösségek természetes struktúráit. Végül erővel föloszlattak minden civil szerveződést a dalárdákig lemenően.
A régi vezetőréteg kezéből kivették a társadalom erőforrásaival való rendelkezés lehetőségét, s az osztályharc jegyében aljas bitangnak minősítettek mindenkit, aki korábban példaképnek számított, és a közös életstratégia meghatározásában szerepet játszott. Az alkotó értelmiség java külső vagy belső emigrációba került. Hogy csak néhány nevet említsünk, szakmánként egyet-egyet a legnagyobbak közül: Bartók Béla, Szent-Györgyi Albert, Bay Béla, Weöres Sándor, Hamvas Béla, Páger Antal. A történelmi osztályoknak még azok a tagjai is süllyesztőbe kerültek, ha éppen nem börtönbe, akik életüket kockáztatták németellenességükkel, emberségükkel, demokrata mivoltukkal - már halljuk is a pikírt megjegyzést: éppen azért.
Mi tagadás.
Mohácsnál elesett a nemesség és a fölsőpapság krémje, de a nemzeti és lovagi eszme meg a kereszténység maradt. Hamarosan teremtek új vitézek és szentek. Épültek iskolák, a tehetséges fiatalok járták a külhoni egyetemeket, mohón szívták magukba az új gondolatokat, s hordtak haza nyomdát és tudományokat. A szocialista fordulat viszont e tekintetben is gyökeres akart lenni. A marxi-lenini doktrína alapján proletárdiktatúrát hozott létre, aminek lényege, hogy az ország szovjet gyarmat voltát intézményesítette, a valósággal a kapcsolatot az utópikus ideológia jegyében megszakította, a tényeket minden vonalon tagadta. Ebből következően a Népköztársaság bűnállammá lett: olyan gaztetteket követett el, alkotmányosított, s kényszerített ki alattvalóitól, amelyek mindenkor gyalázatnak számítottak - a gyilkosságtól a hazaáruláson át a rablásig. Nos, ez a hatalomképlet teremtett magának elitet. Mégpedig a korábbi elit három alapértéke: a műveltség, a kereszténység és a hazafiság nélkül. Sőt, azok ellenében.
*
A műveltség kapásból töröltetett, lévén az új előkelőségek elsöprő többsége iskolázatlan. Aki véletlenül érettségizett, eltagadta, amit tanult, mivel az összes tudomány helyettesítője a marxizmus lett, ami természetéből következően összeférhetetlennek bizonyult egyrészt az ún. klasszikus műveltséggel, másfelől pedig a legkorszerűbb ismeretekkel: a genetikával, a valószínűség-számítással, az atomelmélettel vagy akár Bartók zenéjével, Joyce írásművészetével stb. A nyelvtudás ténye potenciális bizonyíték lehetett egy bármikor bekövetkezhető kémperben. Megsemmisítették a kétkezi emberek sokgenerációs munkakultúráját is. A téeszcsék, a sztahanovizmus, a liszenkói agrárszélhámosság rendszerében a munkások és a parasztok régi elitjének tekintélye összeomlott, tisztessége, tudása, szorgalma nevetségessé lett. A helyzet a szó szoros értelmében alig leírhatóvá vált, mert olyan - eufém - nyelvet vezettek be, ami egyrészt a marxista zsargon ostobaságaiból, másrészt megszépítő hazugságokból építkezett, s megakadályozta a józan, paraszti ész járását. Kiesett a műveltségből a természetes erkölcsi érzék ápolásának és csiszolásának igénye is, hiszen az új vezetők egy része például a nyilaskeresztes mozgalomból jött, ugyanakkor ők is, a többiek is minden gondolatukat alá kellett rendeljék a Párt gyakran változó érdekeinek, s rendszeresen el kellett árulniuk barátaikat, rokonaikat.
Jellemző, hogy az elitképzőben, a pártiskolákon, majd a marxista esti egyetemen - népszerű nevén a foxi-maxin, mely a káderek számára osztott "diplomát" - kizárólag ideológiát oktattak, azt is csak évi egyetlenegy tantárgy erejéig! Sőt, a legfőbb pártfőiskolákon sem tanítottak nyelveket, vagy olyan tudományokat, melyeknek lett volna tárgyuk! Aminek pedig - ellentétben a "tudományos szocializmussal" - volt, például a filozófiatörténetnek, abból pontosan a tárgyat dobták ki: nem Szent Tamást vagy Nietzschét olvastatták - ha egyáltalán! -, hanem a róluk összehordott marxista hablatyot.
*
A kereszténység a szocialisták természetes fő ellensége kellett legyen. A marxizmus eleve ateista, politikai gyakorlata pedig olyannyira ideologikus és kizárólagosságra törekvő, hogy kiirt maga mellől minden más eszmét. Harmadrészt pedig a kommunizmus gyökeresen új világot akart teremteni, vadonatúj embert formálni. Ilyen demiurgoszi igyekezet hogyan is férhetne meg más istennel? Hát még azzal az erkölcsi függetlenséggel, amire a keresztény - a szent! - törekszik, hogy csak Istennek szolgáljon, lelkét másnak ne adja. Nos, az új hatalom éppen a lelkeket követelte, hogy engedelmes, a taktikai fordulatokat aggálytalanul követő, kis fogyasztású, igénytelen, de harcias súdrákat gyúrjon belőlük, akik olyan buták, hogy a Vezért képesek összetéveszteni Istennel.
A nevelésből kiiktatták a lélekképzést, az erkölcsi és esztétikai célokat. A szocialista új ember lehetett volna-e más, mint gyökértelen osztályharcos? Aki följelenti osztályellenség szüleit, ha azok hátráltatják a szocializmus építését, mint Pavlik Morozov? Ez a gyerek volt az összes úttörők példaképe, a Szovjetunió hőse. S lecke korosztályom oroszkönyvében. Morozov - a köréje szőtt legenda szerint - apját koncentrációs táborba juttatta, mert a papa állítólag akadályozta a kolhozszervezést. A történelem során először tiszteltek tettéért egy apagyilkost.
*
A hazafiság, a harmadik hajdani alapérték szintén antagonisztikus ellentétben állt a szocializmus érdekeivel, hiszen az ország a Szovjetunió gyarmata volt. Ezt magyarul nem mondták csak eufémül: minden fontosabb jogszabályban, vezércikkben, tankönyvben szakadatlanul hangsúlyozták a Szovjetunió vezető szerepét, a szovjet vezérek, pártjuk, tudományuk, sportjuk példakép mivoltát. A legfőbb állami ünnepnek az ország oroszok általi elfoglalásának napját tették meg. A káderutánpótlás szovjet egyetemeken nevelődött, függetlenül attól, hogy azok többségének színvonala meg sem közelítette a magyar felsőoktatásét. Az elit kiválasztásában az első szempont a Moszkvához való hűség volt. A legfontosabb főnököket - a pártfőtitkárt, a Politikai Bizottság tisztségviselőit - egyenesen a Kremlben jelölték ki.
Természetesen akadtak kivételek, de a Magyar Szocialista Munkáspárt mint az ország tényleges és formalizált "élcsapata" hazaszeretet helyett hazaárulásra szocializálta kádereit - leginkább azokat, akik karriert akartak csinálni.
*
A párt szerepéből következően a demokratikus társadalmakban megkülönböztethető gazdasági, politikai, ideológiai, sajtó-, művészeti stb. elitről nemigen beszélhetünk, hiszen a főnökök és élen állók mindenütt a megfelelő szintű pártvezetés "hatásköri listájáról" kerültek ki, és abszolút dzsoli-dzsókerként szökkentek szakmáról szakmára. Az apparátusi káder egyszer az ávónál serénykedett, máskor a nehéziparban, hogy aztán nagykövetként tűnjék föl Koppenhágában vagy főszerkesztőként Budapesten. Sokukról derült ki, hogy köztörvényes bűnöző, ámde a bűnállamban csak a politikai hibák számítottak véteknek, ezért a tolvajok, a szadisták, a garázdák nem pottyantak ki a kasztból, csak olykor-olykor s átmenetileg lejjebb csusszantak.
A szellemi elitet is a politikai bizottság próbálta összebütykölni a rendelkezésére álló anyagból. Rendszeresen neveztek ki írókat, művészeket és akadémikusokat, majd gazdagon dekorálták őket Kossuth-díjjal és mindenféle csillagokkal. Ugyanakkor Fülep Lajos, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor életműve a fiókban porosodott, Kerényi Károly, Márai Sándor könyvei a határon túl rekedtek. Még Papp Lacinak is megtiltották, hogy megmérkőzzék a profi világbajnoki övért.
Az akkori köznyelv kontraszelekciónak nevezte az elithamisítást, melynek során a hitvány került fölülre, a jó alulra. Ez tette szükségessé a terrort. A valóságos elit ugyanis a maga természetes - helyesebben: normális - értékhierarchiájával összetartja a társadalmat. Erőszak nélkül. Hiszen a komoly ember komoly életre törekszik, számára a példakép mester, akit önként követ, még ha az út áldozatokkal jár is, mert mindenképpen tanulni, emelkedni szeretne. A hamis elit abnormális. Ma már nevetségesnek hat, de a hatvanas években tényleg egy suszter volt az igazságügy-miniszter, és ő oktatta a professzorokat jogtudományra. Ettől lett olyan az oktatás, mint a jogrend.
A példakép-pozíciónál semmi sem hat erőteljesebben a reá fölnézni kényszerülőkre. Az aljanép meg a bámész tanácstalan látta a susztert odafönt, s azt mondta: ez hajszálra olyan, akárcsak én, nosza, lessük el a trükkjét! A csőcselékmentalitás országszerte elhatalmasodott. Az enyveskezű, suksükölő, munkáját nem értő igazgatók és tanácselnökök körül hasonszőrűek sündörögtek. Már diplomások ugyan, de együtt züllöttek és káromkodtak gazdáikkal - a hajdani kocsisok szégyellték volna a társaságukat. A hagyomány megőrzéséről és az új megalkotásáról rengeteg szó esett, de a valóságban az történt, hogy az államosítással, a téeszesítéssel, a terv- és békekölcsönökkel, a külföldi hitelekkel összezabrált mérhetetlen vagyon a suszterek, a bukott segédszínészek meg a szakmájukból kikopott varrógépműszerészek kezén sárrá vált. A Magyarország és Ausztria közti, háború előtti különbség szakadékká mélyült, s az ország szinte minden modern mutató tekintetében elmaradt azoktól az országoktól, melyeket annak előtte megelőzött Európában.
A lumpenértelmiség környezetében megtorpant az alacsonyabb rétegek szociális-morális asszimilációja. Vajon miért tanuljon vagy dolgozzon a putrilakó, ha bármi mással előbbre juthat? Legfürgébben úgy, ha utánozza az előkelők disznóságait. S ugyan miért gyógyuljon meg a beteg, ha a táppénz többet hoz? Valaha virágzó falvak lakói lettek alkoholistává, kertjeiket azóta is fölveri a gaz, segélyből veszik a zöldséget, és nem szedik föl a hullott körtét sem.
*
A forradalom utáni terrorban az ország ismét elvesztette lehetséges elitjének színe-virágát. A negyedmillió menekült és bebörtönzött túlnyomó része diák volt, fiatal értelmiségi, vállalkozó kedvű munkás. Mondani sem kell, hogy tündököltek a három említett alaperényben.
A megtorlás velejárója volt, hogy a restauráció után élre került fönnforgóknak kötelező volt valamilyen módon - például az ellenforradalom szó kimondásával - meggyalázni a 20. századi magyar történelem legdicsőségesebb eseményét. A kádári konszolidáció lényege így a korrupció lett. '56 és általában a hazafiúi érzés elfeledése fejében a lakosság engedélyt kapott a korlátlan önkizsákmányolásra, a szocialista összeköttetések kiépítésére, valamint a mértékletes lopásra és más bűntények elkövetésére. Az ilyesféle bűnözést eufém nyelven ügyességnek nevezték. A jelenséget tökéletes előrelátással rajzolta meg Dosztojevszkij 1880-81-ben, a Karamazov testvérek Nagy Inkvizítor-poémájában.
*
A következő évtizedekben a vezetés lassacskán föltöltődött szakismeretekkel s némi általánosnak mondható műveltséggel is. Hála az időnek, amely új generációkat vetett fölszínre, és a viszontagságok ellenére is remek iskolarendszerünknek. Hazafiság és általában morál tekintetében azonban hasonló előrelépés nem mutatható ki. Mindenkor léteztek természetesen farkasbőrbe bújt bárányok, ám a gyarmati helyzet, a bűnállam struktúrája változatlan maradt; a rendszer továbbra is a hazugságra épült. Ahogy Hamvas mondja: a szocializmus egyetlen ponton sem érintkezett a valósággal. Az elithez tartozóknak pedig állandóan példát kellett mutatniuk. Folyamatosan liturgikus hazudozásra kényszerültek, ugyanakkor munkájuk megfelelő elvégzéséhez be kellett kapcsolódniuk a szocialista összeköttetésnek nevezett korrupciós hálózatba, ami nélkül a társadalmi erőforrások elérhetetlenek maradtak volna számukra és a rájuk bízott emberek vagy vállalat részére.
Az örökös hazudozás vagy elbutítja, vagy cinikussá teszi az elkövetőt. Az elit mindenkor gyanúsnak tartotta - ha éppen nem üldözte - a művészi, a tudományos, a technikai újításokat. A kor nehéz embereknek nevezte azokat, akik ilyesmire vetemedtek. Ahelyett, hogy támogatta és maga köré vonta volna őket.
A nyolcvanas évek elejére már nem akadt épeszű ember, aki hitt volna a szocializmusban. A nómenklatúra élelmesebb tagjai Rosztov helyett már Santa Barbarában próbálták iskoláztatni gyermekeiket, és pozíciójuk vagyonra váltásán mesterkedtek. Sikerrel. Meg is kaparintották az ország belföldi tulajdonban maradt vagyonának túlnyomó részét s a vele járó kapcsolati tőkét. A szocialista összeköttetés hálózatát ügyesen megerősítették a nyugati beruházóknak tett szolgálatokkal szerzett friss kötelékekkel. Olykor bizony az ország kárára. Ezen talán nem is gondolkodtak igazán, mert egész életükben idegen érdekek kiszolgálására szocializálódtak. Mindehhez bírják a zömmel az ő soraikból kikerült és az ő támogatásukból élő médiokrácia rokonszenvét. Más szóval rendelkeznek az erőforrásokkal, s megszabják az életstratégiát a tőlük függők számára. Sőt, a huncut, fürge fordulattal az elit harmadik fő ismérvét, az újat alkotást is megvalósítják a lomha nép szemében.
A rendszerváltozást, vele a Nyugat elementáris erejű gazdasági, kulturális, gasztronómiai - ne kerteljünk: az ötven év előtti szovjet behatoláshoz hasonlóan totális - rohamát ezzel az elittel fogadta az ország. Mi tagadás, ez a társaság sem képzettsége, sem nemzeti elkötelezettsége, sem erkölcsi igényessége alapján - tisztelet a farkasbőrbe bújt bárányoknak - nem állt a helyzet magaslatán. A vázolt okok miatt aligha is állhatott.
*
A '90-es választás során a volt nómenklatúra sokat veszített politikai hatalmából, s vele az erőforrások egy részét is át kellett adnia az új kormánynak - de nem többet! Az anyagi-hatalmi veszteségeket azonnal pótolni kezdte a hű médiokrácia kezében lévő sajtó mint a posztmodern "szellemi" elitgyártás első számú műhelye. És persze a pénz. Továbbá a pénz. S hogy ki ne feledjük, a pénz. Futószalagon készültek világhírű írók, filozófusok, közgazdászok, pénzügyi zsenik. Finom erkölcsi tekintélyek, akik azonnal készséges eszközei lettek átöltözött, régi kenyéradó zsarnokaiknak. Elég utalni az első fél év hadműveleteire: a "kommunisták pedig nincsenek" kampányra, valamint a "keresztény kurzusra", a "neonáci veszélyre" zúdított össztűzre meg a taxisblokádra. Ezzel egy időben a demokratikusan választott kormány oldalán álló értelmiséget minden eszközzel diszkreditálni, vagyis elithelyzetéből kiszorítani igyekeztek. Akit lehetett, antiszemitának minősítettek, fasisztának, mucsainak, s műveiket, gondolataikat kicenzúrázták a nekik alárendelt fórumokról. Gyakorlatilag mindenünnen.
E kettős művelettel elérték, hogy hamarosan a véleményformáló értelmiség hatalmas kórusa fújta az ő nótájukat néhány kósza hang ellenében.
A rendszerváltozás miniszterelnöke, Antall József szellemileg a történelmi elitből érkezett. Keresztény Magyarországot akart, feddhetetlen hazafi volt, s hozzá roppant művelt. Valamennyi tulajdonsága nyílt kihívást jelentett politikai ellenfelei számára. Államférfit az ország történetében még nem gyűlöltek, gyaláztak és rágalmaztak úgy, mint őt. Sorsában jelképi erővel mutatkozik meg az elitváltás kísérletének tragédiája. Ami persze nem a rangtalan maradt írók és zeneköltők tragédiája, hanem a nemzeté, a lumpenizálódó népé... Milyen példaképekig tud föllátni?
*
A szellemi elit pótléka Gazdaságkorban az értelmiség. Már a múlt század első felében csalódnunk kellett benne. Az okokat részletesen elemezte Julien Benda híres könyvében, Az írástudók árulásában. Babits írta ezzel kapcsolatban: "Az írástudó nem azzal lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, amelyre az ujja mutat, hanem azzal, ha már nem is mutat többé a Csillagra."
A babitsi leírásnak iskolapéldái azok a nyugati értelmiségiek, akik turistautakat tettek a Szovjetunióban, majd dicshimnuszokat zengtek róla. Készségesen cáfolták, hogy éhínség volna Ukrajnában, amikor ott éppen milliók haltak éhen; hogy létezne a Gulag; hogy a kirakatperek vádlottjai hamis
http://fusz.hu/node/8026 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: békekölcsönökkel, hagyományideálja, kizárólagosságra, tisztségviselőit, főszerkesztőként, megsemmisítették, legdicsőségesebb, rendszerváltozás, szocializálódtak, lumpenértelmiség, írásművészetével, fölemelkedhetett, meghatározásában, összeköttetésnek, alkotmányosított, elkötelezettsége, kolhozszervezést, szakismeretekkel, szocializmusban, káderutánpótlás, szálláscsinálói, pártfőiskolákon, összetéveszteni, összeköttetések, antagonisztikus, szocializmussal, szabadságharcok, munkakultúráját, dicshimnuszokat, nyilaskeresztes, függetlenséggel, osztályellenség, megbecsüléséről, tehetségtelenek, elhatalmasodott, miniszterelnöke, rendszerváltás módját, egyik ebben, másik abban, hasonszőrűeket állítja, kiválókat állítja, közös élet, élet minősége, antielitisták valójában, tehetségtelenek szálláscsinálói, csúcsra jutva, elit működésének, csúcson állók, legrégibb szakrális, kínai császár, magyar kündü, istenség tenné, Czakó Gábor, Kinizsi Pál, Jeanne, Orseolo Péter, Elfogadhatjuk Bibó István, Féja Géza, Klebelsberg Kuno, Juhász Gyula, Bartók Béla, Szent-Györgyi Albert, Weöres Sándor, Hamvas Béla, Páger Antal, Szent Tamást, Pavlik Morozov, Politikai Bizottság, Magyar Szocialista Munkáspárt, Ugyanakkor Fülep Lajos, Várkonyi Nándor, Kerényi Károly, Márai Sándor, Papp Lacinak, Nagy Inkvizítor-poémájában, Ahogy Hamvas, Santa Barbarában, Antall József, Keresztény Magyarországot, Julien Benda,
|
|
|
|
|
|
| rendszerváltás módját, egyik ebben, másik abban, hasonszőrűeket állítja, kiválókat állítja, közös élet, élet minősége, antielitisták valójában, tehetségtelenek szálláscsinálói, csúcsra jutva, elit működésének, csúcson állók, legrégibb szakrális, kínai császár, magyar kündü, istenség tenné, földön jártában, későbbi idők, csatasor élén, ideát igyekeztek, középkori világi, magyar nemesség, mohácsi csatatéren, hazáért 1526-ban, főpapok színe-java, mártír egyszerre, többi szent, kiválók csoportját, vallási társadalomban, szentek közé, méltatlanok kihullottak, megfigyelése azonban, magyarság állandó, nemzet eleje, három részre, bukott szabadságharcok, legjava kényszerült, kuruc mozgalmaktól, rendkívül viharos, második világháború, magyar elit, nemesség honvédő, legmagasabb rendű, szent kultuszának, polgárság hozománya, műveltség eszménye, arányok eszménye, művészet tisztelete, szépség iránti, tényleges kiválóság, kávéházban fölkereste, költőtől megvonták, kommün alatt, közbenjáró elsietett, kávéház másik, 1945 utáni, első évek, legkisebb falvakban, dalárdákig lemenően, régi vezetőréteg, társadalom erőforrásaival, osztályharc jegyében, közös életstratégia, alkotó értelmiség, legnagyobbak közül, történelmi osztályoknak, pikírt megjegyzést, fölsőpapság krémje, kereszténység maradt, tehetséges fiatalok, külhoni egyetemeket, szocialista fordulat, marxi-lenini doktrína, ország szovjet, utópikus ideológia, tényeket minden, hatalomképlet teremtett, korábbi elit, hazafiság nélkül, műveltség kapásból, összes tudomány, marxizmus lett, legkorszerűbb ismeretekkel, atomelmélettel vagy, nyelvtudás ténye, bármikor bekövetkezhető, kétkezi emberek, liszenkói agrárszélhámosság, parasztok régi, marxista zsargon, természetes erkölcsi, része például, nyilaskeresztes mozgalomból, marxista esti, káderek számára, legfőbb pártfőiskolákon, tárgyat dobták, róluk összehordott, szocialisták természetes, marxizmus eleve, kommunizmus gyökeresen, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1367
- e Hét: 15597
- e Hónap: 26708
- e Év: 180204
|
|
|
Offline
